Újkeletű sci-fi rajongásom egyik régi „áldozata” az Oxygénia. A könyvön eléggé meglátszott az olvasás, amit meg is értek, mert 30 éve ez lehetett (volna) az Éhezők viadala, már ami a szuper-népszerű disztópikus utópia vonalat illeti.
Miről szól? Az Oxygénia a jövőben játszódik, amikor egy nászúton lévő földi űrhajós pár férfi tagja, Peter MacGulliver (oké, a név kicsit fájdalmas) egy véletlen folytán egy lakatlannak hitt bolygóra kerül. A bolygón emberforma lényekkel találkozik, akik gépiesen végzik teljesen értelmetlennek tűnő mechanikai munkájukat, ezért cserébe korlátlan mennyiségben áll rendelkezésükre étel, ruha és szállás. Olvasgathatják az egyetlen létező könyvet és játszhatnak az egyetlen létező játékkal - de nem túl sokat, mert a gondolkodáshoz oxigén kell, ez viszont csak szűkösen áll rendelkezésre.
Kiderül, hogy évszázadokkal korábban a bolygó lakói teljesen tönkretették Oxygéniát (bár akkor még gondolom nem így hívták) és nem tudtak megegyezni, hogy miként lépjenek fel a környezetszennyezés ellen, így végül 100 igen gazdag és befolyásos család összeállt, és felosztották a bolygót. Elfoglalták a még lakható helyeket és olyan szinten elszeparálták magukat, hogy még a legkört is leválasztották, így a pórnép azóta is a mérgező légkörben, gázálarcban él. Ezek az emberek munkájukért pontosan annyi oxigént kapnak, amivel létezni tudnak, de ami semmi többre nem elég - különösen nem arra, hogy gondolkodjanak. Emiatt a bolygón élők olyan szinten beszürkültek és érdektelenek, hogy még Peter megjelenése sem tudatosul bennük - egy embert kivéve.
Az ON jelű bolygólakó segítségével Peter eljut az Emlékezők városába, ahova azok kerülhetnek, akiket a gázálarcosok közül a számítógépek valamilyen különleges képességük miatt kiválogattak. Belőlük lesznek az orvosok, informatikusok, zenészek, akik szinte szabadon lélegezhetnek, de ennek cserébe semmi mással nem foglalkozhatnak, csak a munkájukkal. Nem lehet családjuk, és a munkájukon kívül máson nem gondolkodhatnak - és ezt a gépek ellenőrzik is. Persze itt is vannak ellenállók, akik megszöknek a rendszer elől, de arra esélyük sincs, hogy megtudják kik és miért irányítják az életüket.
Peter végül eljut a 100 családhoz, akik a lehető legidillibb környezetben élnek. És bár meg tudnák tisztítani az egész bolygót, nem teszik, mert a rend, amit elődeik találtak ki tökéletes életet biztosít nekik. Ennek a bizonyos rendnek a lényege, hogy a gázálarcosokat azért hagyják létezni, hogy kiválogathassák a tehetségeseket, akiket felhasználva a kivételezettek még kényelmesebbé tehetik saját életüket és még tökéletesebbé az ellenőrzést mindenki más felett. Ezért tilos a gondolkodás.
Mikor kiderül, hogy Oxygénia uralkodója Peter mellé az űrhajón maradt feleségét is be akarja fogni, hogy állatkertben mutogathassák őket, Peternek el kell döntenie, hogy megszökik és hazatér a Földre, vagy a megszerzett ismeretei révén segít az ellenállóknak kitörni az oxigén-rabszolgaságból.
Kinek ajánlom: minden sci-fi rajongónak, de főleg a fiatalabb korosztálynak, már az utópikus vonal és a természetvédelmi utalások miatt. Sőt tovább megyek, ha rajtam állna, kötelező olvasmánnyá tenném a 12-15 éves korosztálynak és nem csak a környezetvédelmi vonal, hanem a könyvben nagyon markánsan megjelenő egyéni és társadalmi felelősség kérdése miatt, meg mert azt, hogy „Ne legyünk birkák!” nem lehet elégszer hallani.
