Mostanában nagyon felkapottá vált nálunk (is) Éger Edit Éva, a 92 éves magyar származású amerikai pszichológus, akinek A döntés című könyve ugyan jelentős részben önéletrajz, mégis érezhető, hogy a könyv elsődleges célja nem egy élettörténet elmesélése, hanem az élettörténeten keresztül annak a tudásnak és élettapasztalatnak az átadása, amit egy sokat megélt és jelentős pszichológiai ismerettel felvértezett ember nem szeretne magával vinni oda, ahol már nem tudja használni.

Miről szól? Számtalan holokauszt történettel találkozhatott mindenki, aki nem menekül kifejezetten a téma elől. Schindler listája, Sorstalanság, Saul fia csak néhány ismert példa és bár ugyanezt a témát dolgozza fel A döntés is, de teljesen más irányból közelít. A könyv célja ugyanis nem (csak) az emlékezés, a történetmesélés, hanem hogy egy rendkívüli életúton keresztül mutassa be az ember egyik legfontosabb képességének, az önálló döntéshozatalnak a jelentőségét.

Annyit minden spoiler nélkül simán elárulhatok, hogy tényleg regényes életutat ismerhetünk meg, de szemben számos regényes történettel itt nem a könyv vége a lényeg, mert nem a végén áll össze a morál. A döntés rögtön azzal kezd, hogy felhívja a figyelmet a mondanivalóra, nevezetesen arra, hogy mindegy milyen helyzetben vagy, mindegy mennyire korlátozzák minden más döntési képességedet a körülmények, azt, hogy miként állsz dolgokhoz, azt nem határozhatja meg senki - csak te magad.

Tehát már az elején megtudjuk, hogy mi a mondanivaló és az egyes életesemények mindegyike ebből a szempontból kerül bemutatásra. És ahogy haladunk a könyvben és olvassuk a példákat, úgy válik egyre érthetőbbé, hogy miért fontos nem csak a döntés képességének tudatosítása, hanem az is, hogy ténylegesen éljünk az életünk irányításának lehetőségével.

Konkrét helyzeteken, példákon keresztül láthatjuk, hogy mennyire nehéz bizonyos esetekben kimászni a mások vagy akár saját magunk által ásott gödrökből, pontosan azért mert nem látjuk, vagy nem hisszük el, hogy vannak lehetőségeink, ha más nem a hozzáállásunkban. Elismerem, ez kicsit elcsépeltnek hangzik, de azért auschwitzi szemszögből nézve sok minden más megvilágításba kerülhet, ha hagyjuk, hogy a tényleges mondanivaló átjöjjön.

Kinek ajánlom? A fentiek miatt ez a könyv számomra valahol félúton van az önéletrajz és a manapság annyira divatos önsegítő könyvek között azzal, hogy akit kitör a frász ez utóbbi kategóriától, annak is érdekes lehet, hiszen sem a történetvezetést, sem a stílust tekintve nem vehető egy kalap alá a klasszikus „önsegítő” olvasmányokkal.