„Semmi izgalom. - mondta a doktor nyugodtan - Konzervdobozba nem szűrődik be a hullaszag.”

Miről szól? Mivel krimi, annyira nem szeretném lelőni a poént, szóval csak címszavakban:  Főszereplőnk egy idilli tó partján horgászna, de rátámad egy púpos törpe, majd rálőnek. A fickó, aki láthatott valamit beszélni akar, de megölik és mindenki gyanús, legalábbis az a 10 ember, akiket már az első oldalakon megismerünk. Természetesen vannak hölgyek, akik mind oda meg vissza vannak a főszereplőért, egy kiérdemesült szállodatulajdonos és egy skót újságíró (aki egyedüliként kevésbé hihető karakter). Mindenki a Karvalyt keresi, aki egy szuperkém és lehet hogy maga a nagy Leslie L Lawrence.  

Vélemény: A még 1985-ben megjelent regény tökéletesen hozza az eredeti Lawrence stílust. Fordulatos történetvezetéssel visz el a gyilkos leleplezéséig úgy, hogy egy csomó mellékszálról csak később derül ki, hogy nem csak fölösleges tiráda az oldalszám növelése érdekében, hanem tényleg köze van a fő cselekményhez. És azt hiszem ezt lehetne a könyv fő erősségeként kiemelni: jól leírt helyszíneken, élvezetes karakterekkel játszódó történet, amiben pont úgy váltják egymást a lassabb „felvezető” és a pörgősebb események, hogy az ember ne nagyon akarja lerakni a könyvet.

A főszereplő itt még az eredeti emberszerű Leslie L. Lawrence, nem pedig a túltolt James Bond, aki a későbbi könyvekben olyan idegesítővé vált és a szereplők közötti beszélgetések stílusa sem egy favicc-gyárra emlékeztet. Az író a mellékszereplők bemutatására is szánt elég időt és leütést, így az olvasó szinte látja maga előtt a karaktereket, nem csak egy-egy név meg funkció jelenik meg.

Csak szép fokozatosan tudjuk meg hogy mi miért történik, így egy darabig hátrányban vagyunk a főszereplőhöz képest, azonban a klasszikus Christie regényekhez hasonlóan minden infót megkapunk ahhoz, hogy kitaláljuk ki melyik csapatban játszik. Nekem bevallom egy csomó minden nem esett le, és csak második olvasásra állt össze, hogy a megoldás morzsái végig ott voltak a lapokon, csak - mint a jó Hastings kapitány - én sem használtam a szürke kis agysejteket.

Tőlem nagy-nagy pirospont jár ennek a könyvnek azért is, mert nincs olyan mészárszék, mint az utóbbi évek tömeggyártott Lawrence könyveiben, egyszóval mind a történet, mind a stílus nagyon tetszett, csak ajánlani tudom.

Kinek ajánlom? Kalandregény és krimi keveréke, szóval mindenkinek, aki ilyen könyvet keres. Nyilván nem egy Anna Karenina és a könyvet elolvasva senki nem fog napokig álmatlanul forogni az ágyában a világ nagy kérdéseim merengve. Mindazonáltal a Karvaly árnyékában nem csak szolidan, de kifejezetten élvezetesen hozza azt, amit egy kalandregénytől elvárhatunk.

Kiadó: több kiadónál is megjelent

A második sci-fi amit életemben olvastam, és milyen jó, hogy elolvastam. :) Az ajánló szerint egy jövőben játszódó Éhezők viadala és mivel Suzanne Collins trilógiája nagy kedvenc, gondoltam miért ne adjak neki egy esélyt. Nos, az ajánló elég pontosan fogalmazta meg a könyv lényegét.

Miről szól a könyv: több száz év múlva az emberiség meghódítja a Naprendszert. Élhető bolygóvá változtatja nem csak a Naprendszer új központjává váló Holdat, de a gázóriásokon kívül minden más bolygót is. Persze ez az emberiség már nem a Homo sapiensek társadalma, azért hogy „rend” legyen, és el lehessen érni mindazt a technikai fejlődést, ami egy ekkora projekthez kell, az embereket színkasztokba kényszerítették. Az adott kasztba tartozók fizikai megjelenésükben és genetikájukban is különböznek egymástól, így a kasztok között - elvileg - nincs átjárás. Az Aranyak (igen, így nagybetűvel) uralkodnak minden más Szín felett és a Vörösök képviselik a (szintén nagybetűs) Társadalom legalját (bár ez nézőpont kérdése, a Rózsaszínek szerintem rosszabb helyzetben vannak). Minden színkasztnak megvan a helye és szerepe, amiből - mivel erről szól a kasztrendszer -  nem lehet kitörni.

A Marson járunk, Darrow, egy 16 éves Vörös hélium bányász (jelentős testi átalakulást követően) bekerül az Aranyak elit kiképző iskolájába, a vészjóslóan hangzó Intézetbe. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy évre bezárják a Mars egy krátervölgyébe, ahol a diákokat házakba válogatják (de nem olyan kedvesen, mint a roxforti Teszlek süveg) és azzal a kevés felszereléssel amit kaptak, meg amit másoktól elvesznek egymás ellen kell harcolniuk. Egy ilyen helyzetben sokakból előtör az állat, félredobják nemes elveiket és az addig az Arany gyerekekbe nevelt értékek, mint a becsület meg a jólneveltség helyett a túlélés lesz a cél - mindenáron. A kiképzés lényege ugyanis, hogy a diákok megtanulják mi az Aranyak élete: szenvedés, dicsőség, uralkodás.

Gyorsan kiderül ugyanis, hogy az Intézet célja megtanítani az Aranyak következő generációjának legerősebb, legrátermettebb képviselőit, hogy ha nem ők uralkodnak, akkor rajtuk fognak uralkodnak. Mindezt azért, hogy ha kikerülnek az Intézetből, és befolyásos pozíciókba kerülnek, ne legyenek skrupulusaik a kasztrendszer fenntartása, többmilliárd másik ember elnyomása kapcsán.

A címből azonban már sejthető, hogy ez sem tarthat örökké, mert a Társadalom alsóbb rétegei fellázadnak az elnyomás ellen. És ebből ki is tűnik a hasonlóság az Éhezők viadalával. Az első könyv részletesen bemutatja a társadalmat, a fennálló helyzetet, a főszereplőket. Az Intézet és a cselekmény - legalábbis annak dinamikája - is emlékeztet az Éhezők viadalára, míg a trilógia másik két része (Aranyháború és Hajnalcsillag) a Futótűzhöz és A kiválasztotthoz hasonlóan társadalmi szinten mutatja meg, hogy az elnyomással szemben akár egyetlen ember is mekkora változást érhet el. Mindezt persze nem egyedül - ahogyan Panemet sem csak a 13-as körzet, vagy a lázadók győzték le. Hamar kiderül ugyanis, hogy - mint minden elnyomó rendszerben - itt is törékeny a felépített rend, és nem csak az alsóbb kasztrendszerből állnak Darrow mellé az emberek, mert még az Aranyak élete sem olyan fényes és szabad, mint amilyennek tűnik.

Vélemény: A trilógia mindhárom része sok szereplős, de a fő karakterek (ezekből is van jó pár) életszerűek, következetesek és képesek fejlődni (néha kicsit túl szájbarágósan is). A cselekmény nagyon összetett, de sehol nem öncélúan, mint mondjuk a Trónok harcában. Szinte minden mindennel összefügg, senki nem szerepel fölöslegesen és nincsenek elvarratlan szálak. A végére minden látványosan összeáll, és kiderül - sőt ez talán az egyik főbb mondanivalója a könyvnek - hogy minden cselekedetünknek megvan a következménye.

Ami nekem leginkább tetszett, az a helyszín és a társadalom bemutatása. Pierce Brown egy teljes világot képzelt el és mutat be nagy részletességgel. Iszonyat nagy munka lehetett egy ennyire összetett rendszert kidolgozni, de amellett, hogy a Társadalom felépítése teljesen új ötleten alapul, a jól érthetően bemutatott technikai vívmányok és az antik görög-római kapcsolódás teljesen érthetővé teszi a történetet. Maga a történet olyan váratlan fordulatokkal van tele, amit nem lehetett előre látni és ami miatt nem lehetett a könyvet letenni, úgyhogy tőlem csillagos ötös a történetvezetésért.

Szintén muszáj megemlíteni a könyv pszichológiai elemeit. A sci-fi jellegéből adódóan időben elég távolságból ábrázolja a történetet ahhoz, hogy objektíven lássuk a társadalmi és kiscsoportos szociális dinamikákat, de pont ennek köszönhetően nagyon jól kitűnnek a mi mai társadalmunkkal, világunkkal való hasonlóságok is - mint kiderül, az emberi jellem és a társadalom nem változik.

Kiknek ajánlom: bárkinek. Az első rész célközönsége - már a szereplők kora miatt is - elsősorban a 14-20-as korosztály. Fiatalabbaknak semmiképp nem ajánlanám, mert bár nem tocsog a vérben (ezt is az Éhezők viadalához tudnám hasonlítani), azért nem egy tündérmese. Az első rész tipikus young adult könyv, de maga a trilógia már sokkal szofisztikáltabb. A könyvben szereplő, amúgy számunkra is nap mint nap látható társadalmi jelenségeket, mint a tömeg erejét vagy éppen birka voltát nem biztos, hogy egy tizenéves képes teljesen befogadni, de a 20+ korosztály számára nagyon elgondolkodtató.

Kiadó: Agave